hr2 logo
hr2 logo

Videó és filmkészítés Győr.

Filmezés

ÍGY KEZDŐDÖTT

30 Éve a Régióban

Id. Horváth Róbert 1990.-ben kezdett el a Győri Városi TV-nél dolgozni. Kezdetben technikusként, majd a szakmai érdeklődésének megfelelően operatőrként, valamint vágóként vett részt a televíziós alkotómunkában. 1992 és 1994 között a Magyar Televízió Regionális Híradójához is számos tudósítást, interjút és riportot készített. Állandó kapcsolatunk volt és van a Magyar Televízióval, illetve a Duna Televízióval. Több magazinműsort, dokumentumfilmet és koncerttudósítást is készítettünk számukra.  A HR2 stúdió 2002.08.03.-án alakult miután Ifj.Horváth Róbert a szakmailag tökéletes és szigorú oktatása után belépett a vállalkozásba, és így a 202.-esküvőt már önállóan készítette, majd innentől közösen vitték tovább a vállalkozást Id. Horváth Róbert 2020-as haláláig.

A HR2 studió több mint 600 esküvőn illetve több mint 1000 különféle rendezvényen munkálkodott. Több munkánk szerepelt a Győri városi tv-nél a Duna tv-nél és a Nyúl-i falu tv-nél. Több száz cégnek készítettünk eseményrögzítést/reklámfilmeket. 

horvath robert hr2

Horváth Róbert 1990.-ben kezdett el videózással foglalkozni úgy, hogy hatalmas kockázatot vállalva a család minden pénzét befektette egy videókamerába és könyvekből, illetve saját tapasztalatai alapján állt neki a szakmának és szerencséjére már az első évet remekül tudta zárni. Legfőképpen esküvőkre/születésnapokra/házassági évfordulókra kérték fel. 1990.10.27. készítette első munkáját, mint videófilm készítő és innentől kezdve élete során létrejött összes munkája archiválva van, mint írásos dokumentumokban úgy videó anyagokban is.

 

Élete során munkássága nem csak családja, hanem kollégái és videós társai szemében is nagy tiszteletnek örvendett. 

Horváth Róbert

1962-2020

hr2 studio 4
hr2 studio 3
hr2 studio 2
hr2 studio 5
hr2 studio 1

A szenvedély

Apáról fiúra száll...

HR2 Studio

Szolgáltatásaink

eseményrögzítés

Eseményrögzítés

Esküvők, keresztelők, ballagások és megannyi felsorolhatatlan számú összejövetel megörökítése profi szaktudással.

tv Győr

Reklám és kampányfilm készítés

Valamint az ezekhez tartozó marketing felépítése karöltve a régió talán legsikeresebb marketing-irodájával.

reklám győr

Video és filmanyag vágása, utómunka

Sok éves tapasztalat és rengeteg tanulás kövezte azt az utat amely vállalkozásunk eddigi szakmai sikereihez vezetett.

Profi videó és filmkészítés 30 éve a régióban.

Marketing és Design- partnerünk:

ArraboMarket

Egy Modern Győrben, a Hagyományok útján
arrabomarket

Kérdése esetén adja meg elérhetőségeit

és mi Visszahívjuk

© 2022 Mnden jog fenntartva. Készítette: ArraboMarket